A LOTO a lockout-tagout szavak rövidítése, vagyis kizárást és kitáblázást jelent, ami a karbantartás biztonságát szolgálja. A tapasztalat azt mutatja, hogy a karbantartási (preventív vagy hibaelhárítás) feladatok közben a gépek, berendezések nem szándékolt mozgása, az elsődleges vagy a felszabadult tárolt veszélyes energia személyi balesetet vagy anyagi kárt okozhatk. Az ilyen balesetek súlyos, néha halálos következményekkel jártak, illetve járhatnak. Ez sajnálatos következményekkel jár mind a sérült illetve a munkáltató részére egyaránt. Munkavédelmi szakemberként azt tapasztalom, hogy a (saját illetve külső cég által végzett) karbantartási tevékenységek munkavédelmi szempontból kritikusak, még a preventív munkálatokra sem állnak rendelkezésre egyedi kockázatértékelések, nehéz hatékony biztonsági intézkedéseket foganatosítani. A karbantartókra úgy tekint némely munkáltató, akik tudnak magukra vigyázni...
Olvasva a halálos munkavédelmi baleseteket gyakran eszembe jut, hogy ezek közül azok, amelyeket valamilyen erőhajtásos gép vagy áramütés okozott, nos ezek nem következtek volna be, ha legalább alapjaiban alkalmazták volna a LOTO rendszert.
A témában több mint 15 (!) éves tapasztalattal a hátunk mögött megoldást kínálunk a karbantartási balesetek megelőzésére, garantálva, hogy a karbantartott gép, berendezés, villamos rendszer az energia ellátás váratlan megjelenésekor, véletlen indulásából, indításából illetve a tárolt energia felszabadulásából ne okozhasson balesetet.
A módszer, mellyel kapcsolatban társaságunk szolgáltatást vállal azon alapul, hogy a karbantartott gép, berendezés vagy rendszer váratlan mozgásával vagy energizálódásával nem okozhat veszélyt, a veszélyes tevékenység a feladatot végző személy(ek) kizárólagos személyes felügyelete mellett történhet.
Az általunk kínált speciális szolgáltatás teljes összhangban áll a következő jogszabállyal illetve szabványokkal:
- 10/2016 NGM. rendelet (a munkaeszközök és használatuk biztonsági és egészségügyi követelményeinek minimális szintjéről)
13. § Karbantartási műveletet csak a munkaeszköz leállított állapotában szabad végezni, ha ez nem lehetséges, megfelelő védőintézkedést kell tenni, vagy biztosítani kell, hogy az ilyen művelet a veszélyes téren kívül elvégezhető legyen.
14. § A munkaeszközt el kell látni könnyen felismerhető szerkezettel, amellyel leválasztható az energiaforrásról. Az energia visszatérése, a visszakapcsolás nem jelenthet veszélyt a munkavállalóra.
- MSZ EN 1037:1995+A1:2008. Gépek biztonsága. A váratlan indítás megelőzése,
Kivonat: „E szabvány azokat a biztonsági intézkedéseket rögzíti amelyek arra irányulnak, hogy a váratlan (akaratlan) indítást megelőzzék, s ezzel lehetővé váljon a kezelőszemélynek a veszélyes térben történő biztonságos beavatkozása.
E szabvány a váratlan indításra vonatkozik, történjen az bármely energiafajta révén, vagyis:
- energiaellátás, például villamos, hidraulikus, pneumatikus;
- tárolt energia, például súlyerő révén, előfeszített rúgók által;
- OSHA standard: The control of hazardous energy (lockout/tagout). - 1910.147
Angol nyelvű alap szabvány a rendszerre vonatkozóan, mely részlegesen maghatározza a követelményeket
A szolgáltatás mélységét természetesen a megrendelő határozza meg szerződés keretében. Ez lehet egyszeri prezentáció, a téma ismertetése, a meglévő rendszer auditja, a másik véglet a rendszer teljes bevezetése és működtetése.
Bízunk benne, hogy sikerült felkelteni érdeklődését az általunk használt, javasolt rendszerre és későbbiekben partnerünkként köszönthetjük, ahogyan az több multinacionális vállalat esetében történt.